Baricz Luca először külföldi bíró előtt
Múlt hét csütörtök délután elindultunk a lovammal, Globe-al a harmadik Working Equitation versenyünkre, Kiskunfélegyházára.
Körülbelül 2,5-3 óra unalmas út után végre megérkeztünk este 9-10 felé, így Globe szerintem örömmel foglalta el ideiglenes és kényelmes lakhelyét, hogy végre pihenhessen.
Péntek reggel viszont hamar kezdődött a napunk, kicsit körbe néztünk mi hol van az ottani lovardában, majd elkezdődött az edző napunk díjlovas része, ami szerintem egész jól sikerült és szerencsére semmi nem akart minket "megenni" a fedelesben.
A délutáni akadálypálya gyakorlás során viszont már voltak kétségeim, hogy mi fog másnap történni, mennyire lesz közreműködő és segítőkész a lovam, de a végén edzői segítséggel sikerült leküzdenünk a bizonytalanságokat.
Következő nap nem volt éppen a legalkalmasabb idő a versenyzéshez, 15 perc melegítés alatt teljesen eláztunk mindketten, ráadásul Globe-nak kevés olyan pillanata volt, amikor a lába hozzá is ért a talajhoz… Aztán a mi díjlovas programunk következett, amit nem éppen ideális állapotban, tiszta vizesen kezdtünk el. Igaz, a bírói asztal szemből lószemmel egy kicsit "félelmetes" volt, de azon kívül teljesen jól ment, nagyon jó érzés volt abban a pillanatban külföldi bíró előtt olyan programot lovagolni, ami igazán jól sikerült, nagyon jó érzésem volt a négyszögben lovagolni. Lehetett volna egy kicsit jobb is, de az előforduló hibák mind rajtam múltak, Globe megtette, amit kértem tőle.
A délutáni stíluspálya is egész jól sikerült, igaz a lovamnak kicsit "túl sok" volt a virág, de a szlalomban történt ijedtségen kívül minden akadályt úgy érzem, hogy elég jól meg tudtunk csinálni.
Végül egy 2. Helyezéssel zártuk a napot, amiért nagyon büszke vagyok Globe-ra hogy ilyen messze az otthoni környezettől is helyt tudott állni és végig tudta csinálni a feladatokat.
Továbbá nagyon hálás vagyok az edzőmnek, Lovas Borinak és anyának, hogy lehetőségem volt elkezdeni ezt a szakágat, és eljutni idáig ahol most tartok.