MINDEN ESEMÉNY Képzések Hazai Versenyek Külföldi versenyek
Eseménynaptár
Vége: 2018. Május 06. , Vasárnap
Working Equitation harmadik nyílt edzés, az Állami Ménesgazdaság Marócpusztai telepén, immár nyárias körülmények között a kinti pályán próbálhatták ki a magukat a lovasok. Az akadályok ezen a hétvégén is sorban kerültek kipróbálásra, mindenki a képzettségi szintjének megfelelően lovagolhatta meg az akadályokat, figyelve a részletekre és a ló állapotára, hiszen csak nyugodt és figyelmes lóval lehet jól teljesíteni a feladatokat. Végül mindenkinek lehetősége volt egy meghatározott pálya lovaglására is, így újabb tanulságokra derült fény: az akadályok gyorsan követik egymást és a lovas koncentrációja fontos, hogy a lovát megfelelő pozícióba tudja hozni az egyes feladatok korrekt teljesítéséhez. Újabb jó hangulatú hétvégén vehettek részt a jelenlevők és ismételten újabb házi feladatokat kaptunk.