Marháskodás? Jó móka!

Amikor a marhaterelő kurzusra jelentkeztünk, annyit tudtunk az előző marhás edzés tapasztalatai alapján, hogy ez biztosan jó móka lesz.

A kurzus elméleti képzéssel kezdődött, ami elképesztően érdekes volt, rengeteg információt kaptunk a marhák természetrajzáról, szokásairól, életmódjáról. Az oktatónk, Fekete Benő nagyon jól felépített előadást tartott, mi pedig igencsak hasznos ismeretekre tettünk szert, megpróbálhattuk marhaszemmel nézni a világot.

A következő lépés a frissen szerzett ismereteink alkalmazása a gyakorlatban, első lépésként gyalogszerrel a borjak között! A bocik egy év körüli tenyészállatok voltak, akik embert eddig még nem igazán láttak ilyen körülmények között.
Mivel minden kis mozdulatnak jelentősége van, amikor szükség volt rá (és legtöbbször volt is eleinte), Benő a hátunk mögé állva irányított minket. Később, amikor már jobban mentek ezek a különleges tánclépések és mindenki elboldogult már egyedül, sikerült is a megfelelő bocit a megfelelő helyre kísérni.

A lovak csak ezután kerültek sorra.
Először kinek-kinek vérmérséklete szerint, földről vagy lovas alatt mutattuk be nekik a borjakat. A lovaink először megnézték, megszaglászták, követték a marhákat, aztán a legtöbben hamar fölbátorodtak, terelni, hajtani kezdték őket. Érdekes volt érezni a ló önállóságát, növekvő magabiztosságát és játékoságát.

A feladat és az igazi munka csak ezután következett. Megpróbáltunk egy kiválasztott borjút a gulyától elválasztani és a karám egy másik részébe terelni. Ez csöppet sem egyszerű, mert a borjak a legkevésbé sem szeretnének a barátaiktól távol kerülni, így a feladatot csak akkor tudja megoldani a lovas, ha a lovával hihetetlen szoros együttműködésben tud dolgozni.
Ebben rejlik a feladat szépsége is szerintem! Az ember koncentrál a borjú mozdulataira, arra, hogy az merre fog elindulni, mi lehet a szándéka, nem töri a fejét azon, hogy hogyan is vezesse a lovát a megfelelő pontra és jó esetben mégis pont oda ér, ahová akart. Csak a feladat végeztével gondolkoztunk el rajta, hogy hogyan is sikerült ez, a lovat mintha a gondolataink irányították volna.

Hihetetlen érzés. És még fokozható a dolog!
A második napon a csapatmunkát próbáltuk, gyakoroltuk és ezen a ponton az együttműködés egészen új értelmet nyert. Még a mi kezdő szintünkön is mindenki egy lénnyé válik a lovával, egy egységgé a csapattal. Pontosan meghatározott feladatok, bizalom és együttműködés, ha ez megvan, már csak egy fél életnyi gyakorlás és kész is a profi terelőlovas....

Gondolom ebből a beszámolóból egyértelműen kitűnik, hogy rabul ejtett minket ez a feladat és teljesen új értelmet nyert a lóval való együttműködés és a csapatmunka.

• Előző