WE Verseny összefoglaló - Sarlóspuszta
Az utolsó júniusi hétvégén tartottuk, hosszú időszak után az idei első versenyünket.
A számos előkészítő munka, a szervezők közötti megbeszélés, helyszíni bejárás, az akadályok szállításának és a tárgyi nyeremények logisztikája előzte meg a verseny előtti időszakot. Ezúton is köszönjük a résztvevők segítségét. Számos újdonsággal is találkozhattak a nevezők: online nevezés vagy akar az új versenyhelyszín kapcsán.
Sarlóspusztai Club Hotel pedig ideális környezet volt a nagypálya, a közeli szállás és a lovak elhelyezése szempontjából. Mindezekkel igyekeztünk olyan körülményeket biztosítani, ami mind a lovak, mind pedig a lovasok kényelmet szolgálja a verseny alatt.
Már pénteken megérkeztek a lovasok, az akadályok összeállítását követően délután már lehetőséget kapott mindenki, hogy gyakorolhassanak az akadálypályán és ehhez edzői segítséget is kaptak. A kisebb rutin miatt jobban izguló lovasok ennek nagyon örültek.
Szombaton a díjlovas programmal kezdtünk, sokan az első programjukat lovagolták a négyszögben vagy indultak éppen magasabb kategóriában. Születtek is szép eredmények és voltak tanulságos pillanatok, ami alapján azért még lehet fejlődni.
A meleg ellenére a lovasok szépen teljesítették a tudásuknak megfelelő programokat, tévesztés vagy kizárás ezen a napon is nem volt! Bár az több lovasnál is előfordult, hogy szinte egy levegővel lovagolták le a programot…
Délután már a gyerekeké volt a pálya, a kezdő és az előkészítő kategóriákban. A tudásukon látszott, hogy nagyon lelkesen készültek a versenyre, élmény volt látni a jövő generációját, mennyire koncentrálva és pontosan teljesítettek a számukra épített akadályokat. Szurkolt is a közönség az utánpótlás korosztálynak, a szülők pedig többször jobban izgultak de a versenyszámok követően egy ló nélküli játékos akadálypályát teljesítve (futva) a gyerekekkel együtt, ők is megnézhették milyen nehézségekkel szembesül időnként a lovas.
A versenyiroda eközben, az éjszakába nyúlóan már a másnapi program előkészítésén dolgozott, stílus és gyorsasági pályarajzok, mindezekhez pontozólapok, eredménylistát és menetrendet összerakva már nagyon készültünk a vasárnapi feszített forgatókönyvre.
A vasárnapi akadálypálya már igazi kihívás volt mind a pályaépítőknek a gyors átépítések miatt, mind pedig párosoknak, a különböző kategóriákban nehéz vonalvezetésű pályákat kellett teljesíteniük a versenyzőknek és itt bizony az egyes feladatok már komoly nehézséget jelentettek. Kinek a start-cél vonalon való át lovaglás (a dekorácio most), kinek a pálya közepén elhelyezett napernyő, esetleg a garrocha felvétele vagy éppen egy nem teljesített akadály vonalán való áthaladás miatt.
A nap végén mindenki örülni tudott a sikerének és az eredményhirdetésen a szponzorainknak köszönhetően igazán értékes ajándékokat tudtunk kiosztani a lovasoknak.
Köszönjük mindenkinek:
- a résztvevő versenyzőknek
- a szervezőknek
- a segítőinek
- a nézőknek
- a helyszínnek
- és nem utolsó sorban a támogatóinknak, hogy ilyen színvonalas versenyt tudtunk szervezni!
Köszönjük, hogy velünk tartottatok ezen a hétvégén!