www.magyarmezogazdasag.hu - 2022. Július
Két napig fognak utazni, hogy a lovak pihenten érkezzenek
Kertész Borbála és Marokkó nevű lova, illetve Kappel Edit és Bolivár nevű lova alkotja azt a négyest, akik hazánkat képviselik
a több mint húsz országot tömörítő nemzetközi munkalovas szervezet, a WAWE világversenyén; őket már mi is bemutattuk ebben a cikkben.
A Working Equitation Magyarország Sportegyesülettől megtudtuk, hogy az utazás két napot vesz igénybe, több megállóval és pihenővel, hogy a lovak pihenten érkezzenek meg a világbajnokság helyszínére. A versenyhelyszínre, Les Herbiers-be érkezés után egy teljes napjuk lesz a lovaknak és lovasoknak a pihenésre, az új környezettel ismerkedésre.
Július 19-én a résztvevő lovasok felvonulásával nyitják meg a versenyt a település főterén.
Másnap már a díjlovasprogramok bemutatására kerül sor, majd az ezt követő napon a stílus-akadálypálya lovaglása lesz a feladat. Július 22-én a gyorsasági pályák következnek, és végül július 23-án a marhaterelésben mérik össze a tudásukat a versenyzők. Az esti díjkiosztás és gála után másnap indulnak haza a lovak és lovasok, és a pihenés csak a kimerítő kétnapos hazaút után következik majd. A Working Equitation Magyarország Sportegyesület ígérete szerint a részvételről és az élményekről a