A sok otthoni próbálkozás és az edzőtábor után fellelkesülve, úgy éreztem megpróbálhatjuk a versenyt is. Leginkább gyakorlás és tapasztalat szerzés miatt. Bár, ez szembe ment azzal a régi gondolatommal, miszerint én nem szeretnék versenyezni.

Csakhogy akkor még nem ismertük a Working Equitation-t!!!

Mostanra megbabonázott és úgy érzem a hucul fajtájú lovam, Becse is lelkesebb, egy ilyen akadályokkal fűszerezett pályán.

A cél, még mindig csak annyi volt, hogy jól érezzük magunkat, hogy jót érezzek Becse hátán.

Az otthoni terepen sokszor esem abba a hibába, hogy ráfeszülök a lóra, kevésbé tudok elengedett lenni, nyilván ez Becsének sem segít.

Ebben vannak segítségünkre az akadályok, például egy oldallépes ahol, ha megadom neki az irányt, már magától végig lépked a rúd felett úgy, hogy még véletlenül se érjen hozzá, ez pedig igazán felemelő érzés tud lenni, amikor megmutatom neki a feladatot és gond nélkül önállóan végzi a dolgát.

Amikor sok ilyen érzést kapok tőle, olyankor kevésbé kezd el frusztrálni, hogy már megint nem sikerült rendesen jobbról- balra áthajlítani.

A végeredmény sokkal kellemesebb így, hogy megoszlik a figyelmem az akadályok és a ló között. Így lesz megfelelő a harmónia.

A versenyre való érkezés pedig, kicsit hasonló érzés volt, mintha nyaralásra mentünk volna.

Egyáltalán nem az a tipikus verseny hangulat zsongott körülöttünk, inkább egy összetartó és segítőkész csapat szorgoskodott. Ez jellemezte végig a verseny mentét, mindhárom nap alatt.

Talán ezért is, Becsének az idegen környezet cseppet sem tűnt zavarónak. Magabiztosan ment mindkét pályán. Nagyon büszke vagyok Rá!

Érdekes volt számomra, az izgulásnak nyoma sem volt bennem. Kivéve mikor a többiekért izgultam. Annyira családias volt a légkör! Imádtam az egészet, a sok felejthetetlen pillanatot, hogy mindenkinek volt a másikhoz egy jó tanácsa vagy épp egy vicces sztorija. A megannyi új tapasztalatot és élményt!

Csak így tovább #workingequitationhungary

• Előző
• Tovább