Szépen, precízen, elegánsan…

A versenyen egy célom volt, hogy végig menjek a lovammal a pályán úgy, ahogy kell...
Szépen, precízen és elegánsan.
Ha nagyon kritikus vagyok magammal szemben, akkor azt mondhatom, hogy ebből csak azt sikerült, hogy végig mentünk.

Azonban ez egy nagyon jó lehetőség volt, hogy felmérjem, milyen szinten tartunk és mennyire bízik bennem a lovam, illetve mennyire tudom lekötni a figyelmét, amikor krízis van, legyen az akár csak egy trágyaszedő talicska a négyszög mellett.
A felkészülést tekintve, amikor elkezdtem először gyakorolni az akadályokon, meglepő volt számomra, hogy mennyire jól sikerülnek, ahhoz képest, amit feltételeztem volna magunkról. A lovam személyiségét tekintve elég zárkózott, introvertált típus, aztán pedig könnyen és gyorsan robban, bár ez nyilván sokak számára ismerős lehet. Emellett pedig nagy mozgása van, a vállak mobilizálása is elég nehéz, ezért az akadályok jó céllal szolgálnak, hogy a szűkebb fordulókat is korrekt hajlítással tudjuk majd megoldani.

Ehhez rengeteget tett hozzá a földi munka is, ahol a lóval való kommunikáción dolgoztunk, hogy ne feltétlen az első reakciója legyen a pánik, ha számára ijesztő dologgal szembesül.
Az akadályok kapcsán pedig volt olyan edzés is, ahol az elején a garrochával kapcsolatban kellett érzékteleníteni a lovamat, hogy megtanulja ez nem egy veszélyes dolog.
A versenyen nagyon sokat segített, hogy az edzőm a szárnyai alá vett és végig kísért, terelgetett a hétvégén.

A versenyen az akadálypálya volt a legnehezebb nekünk, ugyanis továbbra is nehézséget okoz a bika akadály, mert a ló fél a hordó hangjától és a garrocha lendületes mozgatásától pedig könnyen elbizonytalanodik. Ezt a feladatod, az otthoni edzések alkalmával, Emesével úgy begyakorolt, hogy csukott szemmel is ki tudom venni a garrochát (hang nélkül!) a hordóból.
A stílus akadálypályán, az előző napi melegítés után, az edzőm tanácsára abban maradtunk, hogy mindezt nyugodtan álló lóról fogom megpróbálni, mert menet közben még nagy kihívás lenne a lovam számára és a ló mentális állapotát figyelembe véve, a gyűrűt meg sem próbáltam felvenni, csak elsétáltunk a bika mellett és a garrochát szintén állásból tettük le. Persze a bírók semmit sem sejtettek a kis taktikánkról, de a végén még dicséretet is kaptam érte, hogy ügyes elgondolás volt a ló számára megoldhatóbb és így biztosabb megoldásra törekedni. Így a lovam számára is inkább pozitív marad az élmény, mintha mindenáron le akartam volna győzni a bikát.

A verseny összességében úgy érzem, hogy felkészülésünkhöz mérten jól sikerült, mert rengeteg "aha" élményem volt és ezeket az új élmények a mindennapi munka során újabb erőfeszítésre sarkallnak, hogy legközelebb már a bika se jelentsen kihívást.

Már várjuk a következő edzőtábort, hogy újból garrochát ragadhassunk!
Közben pedig már sikerült beszerezni egy fém hordót is, hogy otthoni edzések során ezt tudjuk gyakorolni. Hiába, egy munkalovas jobban örül egy olajos hordónak, mint egy csokor virágnak…

• Előző
• Tovább