Versenyen kívül - Kiskunfélegyházán
Én, bár versenyen kívül indultam, igyekeztem az előkészületekben és a kivitelezésben is kivenni a részem. Zéta lovam júniusban töltötte a negyedik évét, így hivatalosan a versenyszabályzat alapján még nem indulhatott.
Egy verseny igazából még távoli cél nekünk, hiszen a nyereg alatti munkát idén februárban kezdtük el vele. A rendezvényt azonban nem akartam kihagyni, és mivel tudtam, hogy a Fekete Lovas tanya több pályával rendelkezik, boxot béreltem a hétvégére. Úgy gondoltam ez egyben remek alkalom is, hogy gyakorolja a ló az utazást, az idegen környezetet és valahogy mégiscsak ott vagyunk a csapattal.
A versenyszámok között terveztem belógni a pályára. Szombaton, a nap végén kaptam is lehetőséget az akadályokon gyakorolni kicsit, majd a vasárnapi napba is besoroltak versenyen kívül indulóként. Gondoltam majd bemegyek, megmutatom Zétának a kedvenc akadályait és ennyi elég is lesz nekünk. Vasárnap reggel komótosan legeltetek majd oda lép hozzam a versenyiroda egyik szervezője, Lovas Bori a következő kérdéssel, "Egy óra múlva pályán kell lenned, ugye tudod?”
Persze nem tudtam. Nyergelés, rohanás és a bemelegítő pályán üdvözöltek a többiek azzal, hogy “ Hiányoztál a pályabejárásról”. Mondanom sem kell, hogy fogalmam sem volt róla, hogy ott kellene lennem. Halász Alexandra segített megtanulni a pályát. Horváth Kriszta ellátott néhány jó tanáccsal, majd a pálya széléről tanulmányoztam a versenyzőket. Ekkor ismét érkezik Bori, “ Hol a zakód? Anélkül nem indulhatsz!”…. Axy pedig jött és megmentett.
Így léptünk a pályára.
Persze ott már komolyra fordult a helyzet, miután végre sikerült köszönni a bírónak is; hiszen itt mégsem éghetünk le. Az esélytelenek nyugalmával, jó kedvvel, a csapat támogatásának köszönhetően életem egyik legjobb lovas élményében volt részem végül.
Mindenkinek ilyen csikót, ilyen edzőt és ilyen egyesületi csapatot kívánok az életben.
A kapott pontozó lapot be fogom kereteztetni, sosem örültem még ennyire 74,3%-nak.