Marhakurzus 2021

Két gondolat foglalkoztatott nagyon, mikor elindultam Kiskunfélegyházára a Fekete Lovastanyára, a Working Equitation marhaterelő kurzus szervezőjeként. Az egyik inkább egyéni szintű – addig egyetlen tapasztalatunk a lovammal bocik terén egy terepen való találkozás volt, ami csúfondáros pánikkal végződött.

A másik azzal az iskolával kapcsolatos, amit 2 éve választottam.
Az a képzeletbeli képem a marhaterelésről, hogy azt földrajzilag is iszonyú messze, különben is western nyeregből végzik napégette, erős férfiak, akik nem utolsó sorban quarterekkel dolgoznak. Nem volt éppen támogató jellegű annak a könnyed elképzelésében, hogy Hati lovam (aki minden tisztelettel és szeretettel szólva is egy félig hidegvérű, Noriker apaságú, kifejezetten dömper jellegű állatka, a „quarter” elnevezésre nagyon maximum a fél mérföld alatt lelegelt fűmennyiség potenciális okán volna hivatott, ha hagynám) és én simán kezeljük majd a helyzetet.

Szó, ami szó, paráztam…

Ami végül történt, azzal kapcsolatban az a mondás a fejemben, hogy míg élek emlékezni fogok erre a kurzusra, egészen biztosan.

Ezeket tapasztaltam: Hati egy csodaló, mondjuk ez eddig is éppen így volt bennem.

A lovam, ha ért, akkor segít.

Ha bizonytalan a helyzet, ha szorongok, mert pl. teljesíteni akarok, még mindig hajlamos vagyok a kezeimet túlhasználni. Akár csak úgy, hogy kimarad a „descente de main”, azaz hogy vissza engedjem őket süllyedni, egyszerűen fent maradnak, ami nem tűnik fel. Erre most úgy gondolok, mint önmagam korlátozásának remek formája.

Tök jó tudni róla!

A leginkább indián bölcsességnek tűnő furaság, hogy „válj bocivá” gyakorlatilag automatikusan működik. Sokkal kevesebb tudatosság (számolás, szögek realizálása) kell ehhez, mint gondoltam. Valahogy úgy, ahogy a billiárdgolyókat is képes vagyok úgy meglökni a fehérrel, hogy a lukba menjen a kiszemelt. Hmmmm…mondjuk Hati és egy barna pöttyös fehér golyó között a hasonlóság szinte tagadhatatlan…

A „kentaur” lét bekövetkezik, amint a lovam és az én törekvéseim összhangba kerülnek. Zseniális volt átélni a pillanatot, ahogy Hati „rákattan” a bocikra. Érezni a bomba testén a felszabaduló energiákat. Nagyon hálás vagyok ezért Fekete Benő.

A lehető legjobb iskolát választottam, a lehető legjobb úton járok, csak tovább kell mennem rajta. Az Ecole de Légèreté a lovak irányíthatóságán és az érthető kommunikáción keresztül, Kappel Edit KLIK – Klasszikus Lovaglás és Idomító Központ-jában végzett munka a lóval való kapcsolódáson, a professzionális képzésen és konkrétan Hatival való, személyre szabott munkán és a Working Equitation pedig a funkcionalitáson és magabiztosságon keresztül mindennel felvértez, amire akár egy ismeretlen helyen, új feladattal szemben, merőben megváltozott feltételek között szükséges.

Őszintén nagyon köszönöm, hogy együtt játszhatunk!

• Előző
• Tovább