Egymásra utalva
Az idei második edzőtáborunkban augusztus végén vettünk részt.
A lovam ezúttal a megszokott barátja nélkül, egyedül utazott. Első nap elég bágyadt volt, fel se vette a sok ingert.
A második napra megjött az energiája, pörgősen kezdtünk, de ezzel a tűzzel szuperül lehetett dolgozni, a nyáron tanultak segítségével hamar helyes irányba tudtam terelni.
Marlin Emesével otthon nyár eleje óta edzünk, érezhetően könnyebbek lettek a feladatok és a közben felmerülő problémák megoldása azokkal az eszközökkel, amiket Tőle tanultunk. A környezet ismét inspiráló volt, szuper társasággal.
Nagyon pozitívan csalódtam a kettőnk teljesítményében így, hogy egymásra voltunk utalva, idegen lovak között szlalomozva is 100%-osan koncentrált a munkára a lovam. Rebbenékeny, ijedős lóként vettem Őt pár éve, így számomra különösen jó visszajelzés volt a kapcsolatunkról és az emúlt hónapok munkájáról ez a két nap. A saját példánkból kiindulva úgy gondolom, hogy tényleg minden ló-lovas párosnak adhat valami pluszt a munkalovaglás, még az ilyen mezei hobbistáknak is, nem kell Pedro Torresnek lenni hozzá, hogy elkezdjük, persze nem árt.
Köszönjük szépen Emesének az edzéseket és a Mokány Lovasklubnak az ismételten szíves vendéglátást!